Újabb kreatív példa Nyugat-Európából: a koronavírus-járvány miatt kevésbe kihasznált szállodai terekben új és vonzó praktikákkal, egyre több coworking munkahelyet alakítanak ki. Mostantól a Scandic-szállodalánc például reggelivel várja a munkaközönségét.
A Scandic hét országban 230 hotellel van jelen, a cég egy éve kezdte el kinyitni több mint 40 ezer szobából álló bázisai közül többet is. Eddig 102 ezer munkaórát értékesítettek, főleg Németországban és Lengyelországban — olvasható a HospitalityNet oldalon.
Az egy évvel ezelőtti új stratégiával a társaságnak sikerült elindítania a skandináv országok legnagyobb munkaközpont-hálózatát.
A rugalmas munkavégzés növekvő tendenciájának köszönhetően a koncepció megnyitotta a szállodai tereket a kezdő vállalkozók előtt épp úgy, mint a már bizonyított üzletemberek, vagy a diákok előtt.
Most a vállalat elérkezett a következő lépéshez: a coworkerjei minden szállodában reggelivel kezdhetik a napot. Vagyis
a munkabázisok áraiba belekalkulálták a napindító ételfogyasztást is.
Több hónapos kísérlet után határozott a cég erről minekutána meggyőződtek arról, hogy az egyre növekvő oltási rátával, a korlátozások enyhítésével és az irodahelyiségek átalakításával egyre több ember választhatja a közösségi munkaterepeket magának.
A Scandic szakértői elég határozottan állítják:
a hagyományos irodában végzett ötnapos munka a múlté.
Egyelőre ezekben a napokban a svédországi szállodákban vezetik be elsőként az új modellt: a coworking ára tartalmazni fogja a szállodai reggelit, amely népszerűnek bizonyult azok körében, akik rugalmas tereket keresnek a békés találkozáshoz és távmunkához.
„Az elmúlt év azt tanította meg nekünk, hogy a munkanapunkat nem feltétlenül stresszel és csúcsforgalommal kell kezdeni, és azt is, hogy az otthoni irodáinknál dinamikusabb környezetre van szükségünk az inspirációhoz.” — mondja Anna Spjuth, a Scandic Hotels Group kereskedelmi igazgatója.
Szerinte egy szállodai reggelivel lehet a legjobban indítani munkanapot és a reggeli megbeszélés pedig tökéletes módja annak, hogy több mint másfél éves járvány után újraépítsük kapcsolatrendszereinket.
A Scandic coworking koncepciója egyszerűséget és hozzáférhetőséget kínál a felhasználói igényeknek megfelelően, a társalgótól a csendesebb, privát helyiségekig.
A Scandic-coworking az egyszerűségre épül, és nincs kötelező érvényű időszak. Az ár 199 SEK (7000 HUF) naponta, reggelivel együtt.
Azok a vendégek, akik reggeli nélkül csak dolgozni szeretnének, ennek feléért (3500 HUF) juthatnak hozzá a munkaállomásukhoz.
A Scandic coworking koncepciója a következőket tartalmazza: közel 270 coworking helyiség 6 országban, munkaterületek az igényektől függően, a társalgótól a csendes helyig, recepciószolgáltatás, nyomtatás és másolás, éjjel -nappali nyitva tartás.