Munkatársaink szakmai, stresszkezelő- és együttműködő készségének fejlesztéséhez jó ötlet időről időre munkahelyi tréninget szervezni. Ezeken egy képzett tréner segítségével néhány óra vagy nap alatt rengeteget fejlődhetnek olyan egyéni tulajdonságok, amelyek által sokkal könnyebbé és eredményesebbé válhat a napi munkavégzés. Így a munkatársak egyszerűbben megbirkózhatnak napi teendőikkel, kevésbé lesznek leterheltek, vagyis elégedettebben és hatékonyabban teljesíthetik feladataikat. A kiegyensúlyozott munkavállaló pedig lojális marad a céghez, és általában szakmai tudása legjavát nyújtja. A rendszeres munkahelyi tréningek tehát valódi win-win helyzetet teremtenek a cég munkatársai és a vezetőség számára is.

A tréningeken a kollégák csoportokban vesznek részt, az oktatás pedig főleg gyakorlati feladatokból áll. Természetesen a tanulás hatékonyságához rövid elméleti bevezető is szükséges, a gyakorlati rész viszont általában a tréning anyagának nagyjából 80 százalékát teszi ki.

Mitől lesz egy tréning sikeres?

Akár a tréning eredményessége is múlhat egy nem megfelelően berendezett, a csapattagok közti kapcsolódást megnehezítő helyiségen. Kísérletek bizonyították, miszerint a melegséget sugárzó térben nő a bent tartózkodók kreativitása és csapatmunkára való hajlandósága, egy komor színekkel berendezett szoba viszont pont ellentétes érzéseket, feszengést és gyanakvást kelt. Jó, ha a teremben található irodabútorok is kényelmesek: az asztal elég nagy, hogy elférjenek rajta a tréninghez szükséges papírok, esetleg valamilyen innivaló, a székek pedig puhák, és kényelmes karfájuk van. Így a tréning résztvevői szívesebben töltenek akár hosszabb időt is a teremben, hiszen olyan, mintha csak egy kellemes kávézóban beszélgetnének a kollégáikkal. Jó, ha a tréning elhúzódása esetén lehetőség van a terembérlet rugalmas bővítésére, hogy a tréner minden lényeges pontot végigvehessen a résztvevőkkel.

Rendkívül fontos, hogy a tréning helyszínéül szolgáló terem szellőzése és hőmérséklete megfelelő legyen. Hosszú bent tartózkodás alatt ugyanis rohamosan fogy az oxigén, így a résztvevők fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetnek. A legjobb, ha a szobában automata szellőztető rendszer gondoskodik a friss levegőről, de elég, ha van egy olyan ablak, amelyet kinyitva friss levegő áramolhat be anélkül, hogy az nagy huzattal, porral vagy zajjal járna. Ha a tréning a nyári hónapokra esik, érdemes klímával felszerelt termet bérelni, a kellemesen hűvös hőmérséklet ugyanis nagyságrendekkel megnöveli a tréning résztvevőinek komfortérzetét és aktivitását.

Tárgyaló Bérlés 13. kerület - Angyalföld

Elengedhetetlen még, hogy a tréning helyszínéül szolgáló teremben a sikeres ülés megtartásához minden technikai és irodai felszerelés rendelkezésre álljon. Az a legjobb, ha a terem szabadon átrendezhető, és így a helyiség berendezése az egyes gyakorlati feladatokhoz, a csapatok változását követve alakítható. A foglalkozás akkor a leghatékonyabb, ha egyszerre minimum 8, de maximum 16 ember vesz részt rajta. Olyan helyiségre van tehát szükség, ahol ennyi fő kényelmesen elfér, de a terem nem is szorongást keltően nagy.

Nem is hinnénk, mekkora jelentőséggel bír, ha egy tréninghelyszín kutyabarát, vagyis a résztvevők házikedvencüket is magukkal vihetik. Egy kisállat jelenléte nem csak a gazdát tölti el nyugalommal, hiszen tudja, hogy kedvence biztonságban van. Kevésbé formális tréningtípus esetén a kutyát egy ügyes tréner akár a csapatfeladatokba is bevonhatja, így erősítve a tagok közti együttműködést. Szünetekben pedig a kisállat közös témát szolgáltathat az egymást kevésbé ismerő kollégák között, így lehetővé téve, hogy többet megtudjanak egymásról.

Tréninghelyszín személyre szabott feltételekkel

Egy magas színvonalon megtartott tréninghez tehát nem csak képzett tréningvezetőre, hanem jól felszerelt, csendes, kényelmes és rugalmasan bérelhető helyszínre is szükség van. A FRoffice nyitott irodájában éppen ezért több, különböző nagyságú elkülönített tér is található, amelyekben bérlőink számára a tökéletes tréning levezényléséhez minden szükséges felszerelés rendelkezésre áll. A FRoffice 4-16 fős különterme ideális tréninghelyszín, ahol az ülés vezetőjének csak szakmai tudását kell magával hoznia, minden mást mi szolgáltatunk. Partnercégünk igény szerint akár catering szervizt is biztosít bérlőink számára.

A FRoffice elkülönített termeinek bérleti konstrukciója rendkívül rugalmas, így akár rendszeres időközönként vagy csak néhány órára is bérelhető nálunk zárt helyiség. A kapukódos beléptető rendszernek köszönhetően az iroda, így a zárt tréninghelyszínek munkaidőn kívül, kora reggel, késő este vagy akár hétvégén is gond nélkül használhatók. Így akkor sincs probléma, ha a foglalkozás a késő esti órákra húzódna, vagy az elfoglalt munkatársak számára kizárólag hétvégi időpont megfelelő. A bérlési időpontok szabadon módosíthatók vagy lemondhatók, így a tréningek dátuma időpont-ütközés esetén akár pénzveszteség nélkül variálható.

Tágas helyiségeinket kényelmes, funkcionális irodabútorokkal rendeztük be, így egy hosszabb, több napos tréning is komfortos körülmények között lebonyolítható. Minden bérlőnk szabadon használhatja irodánk társasági helyiségét, a zuhanyzóval felszerelt mosdókat és a gépesített konyhát. Az irodában, így a különtermekben is nagy teljesítményű klíma gondoskodik arról, hogy munkatársaink a tréning során a legnagyobb melegben is hatékonyan együtt tudjanak működni. A tárgyalókat minden bérlési időpont előtt és után profi takarítócég varázsolja csillogóan tisztává. Ennek köszönhetően minden bérlőnket rendezett környezet várja, a tréning végeztével pedig a rendrakást is ránk bízhatják.

A FRoffice nyitott irodája és zárt tárgyalói korhűen felújított műemlék épületben találhatók. A tréninghelyiségben is professzionális irodai eszközök, nagyképernyős TV, flipchart valamint biztonságos, stabil és gyors üzleti WIFI áll minden bérlőnk rendelkezésére. Többnapos tréning esetén a számítástechnikai eszközöket nem szükséges minden nap végén hazahurcolni, irodánkban ugyanis riasztó és profi kamerás biztonsági rendszer gondoskodik biztonságról, az irodában tartott értékek védelmét pedig zárható széf garantálja.

Irodaépületünk központi helyen, a főváros és a 13. kerület szívében, a Dózsa György út és a Lehel utca sarkánál található. A tömegközlekedést használók az M3-as metróval (Lehel tér megálló), a 12 és 14-es villamossal (Lehel utca – Dózsa György út megálló), a 75-ös és 79-es trolival (Lehel utca – Dózsa György út megálló), illetve a 30-as és a 230-as buszokkal (Vágány utca – Dózsa György út megálló) juthatnak el hozzánk. A szünetek alatt a környéken több étkezde, gyorsétterem vagy elegáns ebédlőhely is rendelkezésre áll egy gyors ebédhez.

Mindezt versenyképes áron, rugalmas és egyedi igényekre szabott ajánlatok keretében kínáljuk bérlőink számára.

Különböző tréningtípusok más és más problémára

A FRoffice elkülönített helyiségei rugalmasan alakíthatók, így a legkülönbözőbb tréningtípusok megtartására alkalmasak. Ha munkahelyi tréningről beszélünk, leggyakrabban a szakmai képzést elősegítő vagy a csapatépítő tréningek jutnak eszünkbe. Ám ezeken kívül rengeteg különböző fajta, a napi munkavégzéshez szorosan nem kapcsolódó, ám azt nagyban segítő tréningtípus létezik. A cégvezetők gyakran vesznek részt vezetői tréningen, amelynek célja, hogy megtanulják, hogyan motiválhatják munkatársaikat, és ehhez milyen kommunikációs eszközök a legcélravezetőbbek. A vezetői tréning kiegészítője lehet a tárgyalástechnikai tréning. Ez különböző tárgyalási módszerek megismertetésével, a másik fél mimikájának, testtartásának, gesztusainak értelmezésével teheti sokkal hatékonyabbá a különböző megbeszéléseket. A megfelelő vezetői magatartáshoz hozzájárulhat még az önismeretei tréning is, ami arra mutat rá, mik az erősségeink, milyen képességeink szorulnak fejlesztésre, és ezt hogyan tudjuk elérni. Egy hatékony önismereti tréning sokat segíthet a munkahelyi kommunikációban, a munkatársak közti konfliktusok feloldásában, és általában szakmai céljaink elérésében.

Célravezető kommunikációs tréninggel rengeteg munkahelyi ellentét megelőzhető vagy orvosolható. Ezeken ugyanis arra vezetik rá a munkatársakat, hogyan fejezzék ki úgy a véleményüket, hogy az ne legyen félreérhető, senki ne értelmezhesse támadásnak vagy kritikának, viszont találjon értő fülekre. Ezzel nemcsak a munkahelyen uralkodó hangulat, de a munka hatékonysága és színvonala is számottevően javulhat.

Az időgazdálkodási és stresszkezelő tréning mind a munkahelyi nyomást hivatott csökkenteni. A rengeteg feladat között ugyanis nagyon könnyű elveszni. Megfelelő fontossági sorrend felállításával, időbeosztás megírásával és betartásával azonban rendet teremthetünk a káoszban. Így egy átlagos munkanapot nem kapkodás, hanem stabil rend szerint zajló munkavégzés jellemez majd. Ha pedig a hatékony időbeosztás ellenére is maguk alá temetnek a feladatok, a stresszkezelő tréningen tanult technikákkal úrrá tudunk lenni a helyzeten.

A csapatépítő és konfliktuskezelő tréning csakugyan szorosan kapcsolódik egymáshoz. Csapatépítő tréningen a közös munkához szükséges együttműködési technikákat sajátíthatják el a résztvevők. Cél ezen kívül az is, hogy az együtt dolgozók jobban és mélyebben megismerjék egymást, hiszen így jöhetnek rá arra is, a csapaton belül ki milyen típusú feladatokban tud a leginkább kiteljesedni. Ha pedig konfliktus alakulna ki, ami szoros emberi kapcsolatokban elkerülhetetlen, a konfliktuskezelő tréningen tanult technikákkal lehet ezeknek gyorsan elejét venni.

Tréninghelyszínt bérelnék – mi a teendőm?

Szerződéskor a teljes bérleti díj legalább 50%-át kérjük foglalóként. A fennmaradó összeget máskor, de legkésőbb a bérlés kezdő időpontja előtt 48 órával szükséges átutalni. Lemondáskor az időpont előtt legalább 2 héttel a teljes összeg, 1 héttel előtte annak 50%-a jár vissza. A foglalt időpont előtti 48 órában már nem tudjuk visszatéríteni a foglaló összegét. Ha az időpont-változtatási igény a foglalás kezdete előtt minimum 48 órával érkezik, a kérést rugalmasan teljesíteni tudjuk. A bérleti díjról ÁFA-mentes számlát állítunk ki.

Bármely tréningtípus megrendezéséhez weboldalunkon keresztül kérhető egyedi árajánlat.